2012. október 12., péntek

Díj

Hát erre nem számítottam főleg, hogy mostanában igencsak eltűntem, de a blog kapott egy díjat még pedig marie anne -től. Nagyon köszönöm.



A szabályok: 

  • Mindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról 
  • A jelölő mindegyik kérdésére válaszolni kell 
  • 11 kérdést kell feltenni a jelölteknek
  • 11 embert meg kell jelölni és linkelni 
  • Nincs visszaadás/visszajelölés


11 dolog magamról:

  • Utálok magamról beszélni, tehát ez a tizenegy dolog kissé nehezen sikerült. 
  • Eleinte csak verseket írtam, mivel úgy gondoltam - meg mondom őszintén hogy elég tévesen - azt gondoltam sokkal könnyebb dolog, mint történeteket írni. De az iskolában meséket rengeteg írtam, és a tanáraim győztek meg arról, hogy talán nem csak a versekkel kellene foglalkoznom. Első ilyen írásom egy twilight fanfiction volt, nagyon nagyon nagyon borzalmas, kis esetlen szereplőkkel. 
  • Imádom a Borgias c. sorozatot. Az első évadot egy nap alatt néztem végig, nem is csináltam mást meg aludni se sokat aludtam, de annyira magával ragadott a sorozat, hogy muszáj volt tovább és tovább néznem, pedig ilyen elég ritkán fordul elő velem. Ez volt az AHS-el, azaz American Horror Story-val is, pedig általában az értelmetlenül gyilkolunk össze vissza sorozatokat/filmeket nem szeretem,  és ez éppen ezért jó, hogy horror, de nem csak a gyilkolásról szól. Fogalmam sincs miért, de a harmadik kedvencem a Skins, ez is úgy indult, hogy ez bizony nekem nem fog tetszeni - hát igen az első generáció után már nem is tetszett annyira - és tényleg a Sides részt szinte végig "szenvedtem", de Cassie karaktere meg fogott, és akkor csak miatta folytattam a sorozatot. Hát mint kiderült ez nem volt rossz ötlet, mivel mindegyik karakter nagyon szép és összetett ami sajnos a későbbi generációkban elmarad. 
  • Fórum alapú szerepjátékozom, ezért is nem írtam mostanában. Tulajdonképpen olyan mintha egy könyvet írnék, egy blogot, mégis sokkal de sokkal jobb érzés hiszen azonnal kritika, megjegyzés érkezik, és együtt alkottok valamit. A társaiddal tudsz ötletelni, a karakterek jelleme szép lassan kibontakozik. Akinek lenne kedve meg ismerni ezt a világot várjuk itt és itt és itt . - reklám vége- 
  • Hogyha szomorú vagyok, vagy nincs jó kedvem mindig azt mondom, hogy haza akarok menni még ha otthon vagyok is, mivel kis koromban mikor el költöztünk nagyon sokat sírtam és akkor mindig azt mondtam, hogy "haza akarok menni" ez valahogy meg maradt és bármikor sírtam, hisztiztem, ezt mondogattam és ez a mai napig bennem van. 
  • Szerintem borzalmasan írok és nagyon csodálkozom, hogy bárki is olvassa. 
  • Nagyon sokat szoktam képet szerkeszteni, HTML kódokat is csinálgatok néha.
  • Kezdek elfáradni és kifogyni a mondanivalóból.
  • Utálom az érintő képernyős telefonokat. Szerintem nagyon zavaró, hogy a fülemmel meg tudok nyomni rajta valamit, mivel én ha telefonálok a fülemhez nyomom a készüléket. 
  • Szeretnék egyszer rendező lenni. 
  • Utálom a hajam mert nem lehet kifésülni, de szeretem is mert nagyon nagyon göndör. 

Kérdések


  • Mi az vagy ki az, ami vagy aki téged a legjobban inspirál, ha írásról, vagy valami másról van szó?
  • Az, hogy írsz, csupán véletlen, vagy már "veled született" dologként tekintesz rá?
  • Találkoztál már valaha hírességgel?
  • Van kedvenc városod/országod/helyed?
  • Van olyan hely, ahova szívesen elmennél életedben legalább egyszer?
  • Mi akartál lenni kiskorodban?
  • Melyik a kedvenc részed az írás folyamatán belül?
  • Van kedvenc íród? Ha igen, akkor ki és  miért ő?
  • Ki az a személy, aki a legszükségesebb percekben melletted áll?
  • Ha van írói álneved, akkor mi alapján választottad?
  • Ki a kedvenc színészed?

Válaszok:

  1.  Huh hát ez elég nehéz kérdés, mert több dologról van itt szó. Az egyik biztosan a zene, de van amikor a csak a teljes csönd segít. Sokszor egyes jelenetek a saját életemből, minden napjaimból vannak kiragadva, tehát maga az életem is inspirál. Hogyha egy szerepjátékos oldalra írok akkor a játszótársam reagja ad ihletet. Ez tényleg elég változó dolog. 
  2. Egészen kis koromtól kezdve "írok", az anyukámnak és az óvónőknek diktáltam le történeteket a kezdetben, tehát inkább tekintek "velem született" dologként az írásra. 
  3. Még soha életemben.
  4. Hmm... ez nehéz kérdés, mert sok helyre szeretnék eljutni, de egyik sem a kedvencem. Bár ha lehet kitalált helyet mondani akkor irány Üvegváros! 
  5. Na megint ott tartunk, ha csak valós helyekről beszélünk akkor London, ha viszont szárnyalhatunk a képzeleten akkor mint már fent említett Üvegváros, és Roxmortsba is szívesen eljutnék. 
  6. Állatorvos! Aztán mikor a nagynéném azt mondta, hogy be kel nyúlni a bociknak a fenekébe is az állatorvosoknak inkább riporter szerettem volna lenni, most ott tartunk, hogy a nagy álmom, hogy rendező legyek. 
  7. Egyértelműen mikor kitalálom az alap történetet és a szereplőket! Főleg, hogyha nem egyedül kel! Imádok másokkal ötletelni megbeszélni, mit találtam ki.
  8. Nem hiszem, hogy lenne, ez mindig változik, jelen pillanatban Kendare Blake. de kérdezd meg három perc múlva, lehet, hogy mást mondok.  Ha pedig nem "hivatalos" írót kel mondani akkor nagyon sok ember akikkel szerepjátékokon együtt játszom. Masha, Lucy, Ally, Kit... 
  9. Az anyukám és a nagymamám. Ők mindig ott vannak velem amióta az eszemet tudom. 
  10. Igazából rám az író álnevem rám ragadt, ugye itt Sophie Hope, de akik ismernek szerepjátékos körökben csak Rutának hívnak, az valahogy közelebb áll a szívemhez. Az első karakterem neve ez.
  11. Színész az túl sok van, de egyik sem tett rám mély benyomást mint egy színésznő Hannah Murray. Először a skins-ben találkoztam vele, ahol ő alakította Cassie-t, már ott elvarázsolt, annyira élethűen adta vissza a karaktert, aztán Szegfűt is tökéletesen játszotta... és még a Chatroom-ot is nézhető filmé varázsolta számomra. Egyszerűen imádom. 
Kérdéseim:


  1. Milyen zenét vagy szoktál e hallgatni zenét írás közben? 
  2. Jobban szereted ha egy regény a valóságban, vagy egy kitalált világban játszódik? 
  3. Vámpírok vagy boszorkányok/varázslók?
  4. Szereted-e a kígyókat és pókokat? 
  5. Mi volt a kedvenc meséd kis korodban?
  6. Hogyha dizájnt készítesz inkább rendelsz vagy magadnak készíted? 
  7. Tél vagy nyár?
  8. Szereted-e ha megfilmesítenek egy általad kedvelt könyvet?
  9. Babonás vagy-e? 
  10. Inkább könyvtárból veszed ki a könyveket vagy megvásárolód őket?
  11. Van e kedvenc színed? Ha van melyik az?
Akiknek küldöm:

Naomi Even - tessék aktívkodni, Csillagvirágocska
Lucy-nyuszinak
Maskának
Natalie-nak


2011. november 23., szerda

Ízelítő

Csak két sor, de egy kicsit talán felkelti az érdeklődéseteket.


"Szívemet izgalom töltötte el ha arra gondoltam, hogy ma láthatom, akár beszélhetek is vele. Nem igazán tudtam, hova tenni ezt a különös érzést, még sosem éreztem. Emberien éreztem magam ettől. Pedig azt hittem már elfelejtettem milyen is az."

2011. október 27., csütörtök

Vers

Egy kis versike a történethez saját tollamból:


Látjátok? Ily léén sorsotok!

Pokolba elenyésző, forró hamuba megpecsételődő!

Átkoknak átka sorra szálljon reátok!

Mit ajkatokon ki ejtetek, magadra vessenek!



Halottnak csók, mit sem ér.

Késő már az elköszönés.

Búcsónak az életben helye, nem koporsóban küszködve!



Álljatok fel! S nézzétek, mit tetetek!



Szádban édes e méreg.

Émelyítő, paradicsomba repítő!

Küszködve mondod ki utolsó szavakat.

Elcsépel és nyálas.

Drámain filmbe illő, költőhez nem méltó.



Álljatok fel! S nézzétek mit tettek!



Koporsóba rejtve föld alá temetve.

Sorvadó tested, elenyészet.



Késő már a bánat,



Elcsépel és nyálas.



Késő már az elköszönés.



Halottnak csók, mit sem ér.

2011. október 14., péntek

Név váltás

Szóval, nem a történetnek hanem nekem vátozik, meg a nevem. Mivel zavart, hogy mindenki Sophie-nak hiv itt pedig Liliom vagyok történt egy kis névváltás. Még mindid ugyan az a személy vagyok csak más a nevem.

Lassan a fejezet is elkészül.

2011. augusztus 18., csütörtök

Válasz a kiritkára

Elösször is köszönöm az építő jellegű kritikát.

A sok helyesírási hiba azért van mert diszlexiás vagyok és az az egyik tünet, hogy nem vesszük észre a saját magunk által vétett helyesírási hibákat. Ezzel nem mentegetni akarom magamat, csak azt szeretném kérni legyetek egy kicsit el nézzöbbek amíg találok egy bétát.  Szerintem Kate azért engedelmeskedik Lucifernek, mert egy részt nem mondhat neki ellent, másrészt már semmi nem érdekli. Megkeseredett az ídők során. Nem érdekli már az emberek, mert irigy rájuk  Ők élnek ő pedig halott és ezt még nem tudta meg emészteni és mindenkinek van egy sötét oldala így persze Kate-nek is. Lassan a történet során ez, majd előtérbe kerül. Nem azért védelmezi Jonathant mert tengerkék szemei vannak, hanem mert rá jön, hogy az angyalok szörnyűek és ő is képes lett volna megöli egy szem pillantás allat egy ártatlan kisfiút aki még alig élt néhány órát. Vajon a Teremtőnek is van egy másik énje, hogy hagyott volna meghalni egy kisbabát? Vajon az összes angyal vakon hisz Istennek? És Ő a Teremtő aki mindent meg teremtet vajon tévedhetetlen? Ezek a kérdések foglalkosztatják Kate-et. Meginog minden amiben addig hit. Kate kíváncsi is, hogy vajon Lucifer miért akar megöletni egy gyermeket?

Ha még mindig érdekel valakit hamarosan felkerül a következő fejezet.

2011. augusztus 10., szerda

Fejlődött a Vampire Knight-os szerepjáték oldalunk. Szeretnénk, ha meg nénznétek az újításokat.
http://freeforum4u.hu/forums/forums.php?forum_id=1987

2011. július 13., szerda

Figyelem!

Ha ismeritek a Vampire Knight- ot .Látogasatok el a szerepjátékkos oldalunkra és bújjatok kedvenc karakteretek bőrébe a kezdetektől a végsőkig. Csak Rima és Ruka karaktere foglalt. Itt a link: http://freeforum4u.hu/forums/forums.php?forum_id=1987

Sziasztok és várunk titeket!

2011. június 5., vasárnap

2. fejezet Lehetetlen

Emberek ( és más lények ) légy szíves írjatok kommentet. Vagy annyira rossz a történet, hogy néhány sort sem ér? Csak tudni szeretném mit gondoltok.


Tizen hét év. Tizenhét éve mentetem meg őt. Egy ártatlan kis gyermeket az értelmetlen haláltól. Azóta védem és óvom meg a világ sötét oldalától. Csendben figyeltem minden lépését. Ott voltam mikor ki mondta az első szavát. mikor megtette apró, totyogó lábaival az első lépéseket. De még sosem találkoztam vele úgy igazán. Mindig csak távolról figyeltem. Ám lehet, hogy ez most megváltozik. Elköltöztek és új középiskolába kerül Nate. Mennyire utáltam én ebbe az intézménybe járni ember koromban. Az ezernyi meg aláztatás színhelyéül szolgált. Talán itt romlott el valami a lelkembe és kerültem a Pokolba. Sosem kívántam azt, hogy ezt megváltoztassam. Hizsen akkor nem találkoztam volna Jonathanal. Lassan ekérkezet a hajnal.

2011. április 2., szombat

Szerep játékra fel!

Sziasztok! Csináltam egy szerepjátékos oldalt:
http://angyalijatek.mlap.hu/
Még nagyon kezdő vagyok. Nézzétek el nekem a hibák. Ha tetszik gyere játszani! : )

2011. március 19., szombat

1. fejezet Küldetés

Már egy évszázada, hogy hírvivő lettem. Azóta meg sem álltam. Csak szárnyaltam, üzeneteket kézbesítettem és néztem a mellettem elsuhanó világot. Mikor egy nap Lucifer magához hívatott.
- Kate, új feladatom van számodra! Menny a földre és ölj meg egy embert. A neve Johnatan Thomson.
- Igenis mester - mélyen meghajtottam magam. Majd hagytam, hogy szárnyaim kitörjenek és elrepültem. Szememmel a földet kerestem. Oly régóta nem jártam már erre. Jó volt újra magamba szívni az erdők illatát, hallani a patak csobogását, élvezni a fák csillámlását. Úgy éreztem - legalább egy percre - újra élek! Le ereszkedtem egy takaros tisztás közepére felvettem emberi alakom és élveztem a nyári nap perzselő sugarait. Figyeltem a pillangók minden rezdülését. Majd eszembe jutott ide jövetelem igazi oka. Ami lehangolóan telepedet e gyönyörű tájra. Lassan szinte vánszorogva haladtam előre. Éreztem a vonzást mi áldozatomhoz vezet. A kórházban találtam magam. Körölöttem csecsemők sírtak. Mind anyjukat akarta, kivéve egy kék pólyába csomagolt gyermeket. Ő nem sírt. Meg sem szólalt csak csendesen szemlélte a világot. Rá néztem a mózeskosár névtáblájára. Johonatan Thomson  hirdette a kis táblácska. Már ép készültem megtenni mikor a szemébe néztem. A gyönyörű tenger kék szemekbe. Ne tudtam megtenni. Elbuktam! Megint. De legalább azt megtehetem, hogy védeni fogom élete végéig és ha kell tovább.

2011. március 11., péntek

Bevezető

Sokan azt hiszik a pokol tüzes láva barlang a föld alatt. Pedig ez nem igaz! Mindenki a saját tetteit látja. Mint egy mozi. Csak élő képekkel. Az utcákon végig sétálva látjuk cselekedeteink következményét. Azt kell, hogy mondjam az életem rossz döntések sorozata volt. Néha kegyetlen, máskor engedékeny voltam. Végtelen film ként peregnek a döntésem lassan bele örülök. Ugyan azt minden egyes percben, minden egyes órában! Vannak akik elmenekülnek. De hogy lehet innen elmenekülni? Ha bukott leszel. Lucifer szolgája. Azt hittem ez én soha nem fogom megtenni. Mégis, itt álok a kapu előtt és várom a döntést. A döntésre melyre előttem már oly sokan vártak. A szárnyas ajtó kicsapódott és meghallottam az ítéletet.
- Bukott vagy.
Égető érzést éreztem a hátamban. Majd, mintha felvágták volna a hátamat a szárnyam kiemelkedett. Tudtam, hogy nem tarthat sokáig az öröm, mert megfosztanak tőlük. Az őrök már indultak is, de egy hang megállította őket.
- Nem! Szüksége van a szárnyaira. Ő az én hírvivőm.