1. fejezet Küldetés

Már egy évszázada, hogy hírvivő lettem. Azóta meg sem álltam. Csak szárnyaltam, üzeneteket kézbesítettem és néztem a mellettem elsuhanó világot. Mikor egy nap Lucifer magához hívatott.
- Kate, új feladatom van számodra! Menny a földre és ölj meg egy embert. A neve Johnatan Thomson.
- Igenis mester - mélyen meghajtottam magam. Majd hagytam, hogy szárnyaim kitörjenek és elrepültem. Szememmel a földet kerestem. Oly régóta nem jártam már erre. Jó volt újra magamba szívni az erdők illatát, hallani a patak csobogását, élvezni a fák csillámlását. Úgy éreztem - legalább egy percre - újra élek! Le ereszkedtem egy takaros tisztás közepére felvettem emberi alakom és élveztem a nyári nap perzselő sugarait. Figyeltem a pillangók minden rezdülését. Majd eszembe jutott ide jövetelem igazi oka. Ami lehangolóan telepedet e gyönyörű tájra. Lassan szinte vánszorogva haladtam előre. Éreztem a vonzást mi áldozatomhoz vezet. A kórházban találtam magam. Körölöttem csecsemők sírtak. Mind anyjukat akarta, kivéve egy kék pólyába csomagolt gyermeket. Ő nem sírt. Meg sem szólalt csak csendesen szemlélte a világot. Rá néztem a mózeskosár névtáblájára. Johonatan Thomson  hirdette a kis táblácska. Már ép készültem megtenni mikor a szemébe néztem. A gyönyörű tenger kék szemekbe. Ne tudtam megtenni. Elbuktam! Megint. De legalább azt megtehetem, hogy védeni fogom élete végéig és ha kell tovább.

Bevezető

Sokan azt hiszik a pokol tüzes láva barlang a föld alatt. Pedig ez nem igaz! Mindenki a saját tetteit látja. Mint egy mozi. Csak élő képekkel. Az utcákon végig sétálva látjuk cselekedeteink következményét. Azt kell, hogy mondjam az életem rossz döntések sorozata volt. Néha kegyetlen, máskor engedékeny voltam. Végtelen film ként peregnek a döntésem lassan bele örülök. Ugyan azt minden egyes percben, minden egyes órában! Vannak akik elmenekülnek. De hogy lehet innen elmenekülni? Ha bukott leszel. Lucifer szolgája. Azt hittem ez én soha nem fogom megtenni. Mégis, itt álok a kapu előtt és várom a döntést. A döntésre melyre előttem már oly sokan vártak. A szárnyas ajtó kicsapódott és meghallottam az ítéletet.
- Bukott vagy.
Égető érzést éreztem a hátamban. Majd, mintha felvágták volna a hátamat a szárnyam kiemelkedett. Tudtam, hogy nem tarthat sokáig az öröm, mert megfosztanak tőlük. Az őrök már indultak is, de egy hang megállította őket.
- Nem! Szüksége van a szárnyaira. Ő az én hírvivőm.