2011. június 5., vasárnap

2. fejezet Lehetetlen

Emberek ( és más lények ) légy szíves írjatok kommentet. Vagy annyira rossz a történet, hogy néhány sort sem ér? Csak tudni szeretném mit gondoltok.


Tizen hét év. Tizenhét éve mentetem meg őt. Egy ártatlan kis gyermeket az értelmetlen haláltól. Azóta védem és óvom meg a világ sötét oldalától. Csendben figyeltem minden lépését. Ott voltam mikor ki mondta az első szavát. mikor megtette apró, totyogó lábaival az első lépéseket. De még sosem találkoztam vele úgy igazán. Mindig csak távolról figyeltem. Ám lehet, hogy ez most megváltozik. Elköltöztek és új középiskolába kerül Nate. Mennyire utáltam én ebbe az intézménybe járni ember koromban. Az ezernyi meg aláztatás színhelyéül szolgált. Talán itt romlott el valami a lelkembe és kerültem a Pokolba. Sosem kívántam azt, hogy ezt megváltoztassam. Hizsen akkor nem találkoztam volna Jonathanal. Lassan ekérkezet a hajnal.